2020. november 29. vasárnap

Gyűjtés médiaeszközök beszerzésére

Tudvalevő, hogy vasárnaponként újra közvetítjük az interneten keresztül a 9:30 órai szentmiséket. A közvetítésekhez szükség van új médiaeszközök beszerezésére. Erre a célra gyűjtést rendezünk. Az adományok betehetők a Szent József-perselybe, vagy leadhatók személyesen az irodában vagy a sekrestyében. Akik banki utalással szeretnék támogatását eljuttatni, kérjük, hogy az utalás közleményében tüntessék fel, hogy „adomány a médiaeszközökre”. (Bankszámlaszámunk: Szemeretelepi Szent István Király Plébánia 10702019-22489904-51100005)

Minden támogatást hálásan köszönünk, Isten fizesse meg!


2020. december 20. vasárnap

Hamarosan kapható a 2021-es plébániai falinaptár!

A jövő hét vasárnaptól kapható lesz az új plébániai falinaptár 3000 forintos önköltségi áron.


2020. november 29. vasárnap

Köszönet a gereblyézőknek!

Hála és köszönet minden kedves testvérnek, aki eljött szombat délelőtt a templomkertet rendbe tenni.


2020. november 29. vasárnap

Az országos karitász-gyűjtés eredménye

A múlt héten az országos a Karitász javára tartott gyűjtésen 105.370 forint támogatás jött össze, melyet továbbítunk az érsekségre.


2020. november 28. szombat

Falevél-gereblyézés a templomkertben

November 28-én, szombaton 9 órától tartjuk a templomkertben és környékén a falevél-gereblyézést. Kérjük, hogy aki csak teheti, jöjjön el segíteni ezen a délelőttön.


2020. november 23. hétfő

Pécsi Rita második előadása

November 23-án, hétfőn 17:30 kor lesz a második Pécsi Rita-előadás. Akik regisztráltak, azok a megadott e-mail címükre elküldött linken tudnak csatlakozni.


2020. november 22. vasárnap

Szünetel a Karitász ruhaátvétele

A járványhelyzet miatt a plébániai karitász fogadóórája szünetel, kérjük, ne hozzanak ruhaadományt.


2020. november 15. vasárnap

A szentmisék látogathatók, de újraindulnak a közvetítések is

Kedves Testvérek! A templom kapui ugyan nyitva állnak, szeretettel várunk mindenkit, hogy – természetesen az érvényben lévő szabályok figyelembe vételével – személyesen vegyen részt szentmiséinken, de újraindítjuk a szentmise-közvetítéseket is, hogy azok is bekapcsolódhassanak, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak eljönni. Az aktuális linkek a következők:

Advent 1. vasárnapja: https://youtu.be/_FqVKaViUFc

Krisztus, a mindenség királya: https://youtu.be/9TMS87mJCoA

A közvetítés 2. része itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=pZjw46le9-U

Évközi 33. vasárnap: https://youtu.be/s2qUre3VVGk


2020. november 22. vasárnap

Gyűjtés a Karitász javára

November 22-én, vasárnap országos gyűjtés lesz a Karitász javára.


2020. november 23. hétfő

Online rendezzük meg a Pécsi Rita-előadást

A november 23-ára meghirdetett Pécsi Rita-előadás online kerül megrendezésre. Ennek technikai előkészítése folyamatban van, az érdeklődők a sekrestyében vagy a tegnapi napon kiküldött online felületen jelentkezzenek e-mail címük és telefonszámuk megadásával.


2020. november 21. szombat

Csatlakozunk a világméretű szentségimádához

November 21-én, szombaton – csatlakozva a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus által meghirdetett világméretű szentségimádáshoz – 17–18 óráig a mi templomunkban is szentségimádás lesz.


2020. november 20. péntek

A Rózsafüzér Társulat ígérettétele

Akik szeretnének csatlakozni a Rózsafüzér Társulathoz vállalva egy évig napi egy tized rózsafüzér imádságot a közösségért és havonta egy-egy szándékért, kérjük, jelentkezzenek a sekrestyében. Az ígérettétel az idei évben a járványhelyzet miatt idősebb testvéreink védelmére való tekintettel nem vasárnapi szentmisén, hanem november 20-án, pénteken a 19 órai szentmise keretében lesz.


2020. november 16. hétfő

12 órás szentségimádási nap

November 16-án, hétfőn lesz újabb szentségimádási napunk, a kialakult helyzet miatt reggel 7 órától az esti szentmiséig lesz szentségimádás.


2020. november 15. vasárnap

18 órakor kezdődnek az esti szentmiséink

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által kiadott járványügyi rendelkezések értelmében, hogy a hívők biztonsággal hazaérjenek 20 óráig, ami után a jelen rendelkezések értelmében nem szabad az utcán tartózkodni a hétköznapi esti szentmiséink adventig 18 órakor kezdődnek.


2020. november 11. szerda

ÚJ JÁRVÁNYÜGYI RENDELKEZÉSEK

Járványügyi rendelkezések az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében

1. A közelgő adventre és karácsonyra tekintettel, ahol erre igény mutatkozik, visszavonásig felhatalmazást adok minden gyóntatási fakultással rendelkező papnak, hogy a tavasszal meghirdetett feltételekkel általános feloldozást adjanak. Ilyenkor is szükséges a hívők részéről a bűnbánat és a súlyos bűnök mielőbbi személyes megvallásának szándéka.
2. Főegyházmegyénkben a plébániákon a közösségi programokat és oktatásokat fel kell függeszteni, illetve ha lehetséges, online közvetítéssel kell azokat pótolni.
3. Este 7 óra után nyilvános szentmisét kezdeni sehol nem szabad. Ahol a hívők messzebbről érkeznek, és a 7 órai szentmise után sem érnének haza este 8 óra előtt, ott a legkésőbbi esti misekezdés 6 órakor legyen.
4. A templomokat a szentmisék között alkalmas módon szellőztetni és fertőtleníteni kell.
5. A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól további intézkedésig felmentést adok mindazoknak, akiknek a részvétel bármilyen nehézséget vagy kockázatot okozna.
6. A felelős lelkipásztorok (plébánosok, plébániai kormányzók, templomigazgatók) a szentmisék rendjét a helyzetnek megfelelően alakíthatják. Amennyiben a plébánián szolgáló egyetlen pap betegszik meg, vagy minden ott szolgáló paptestvér beteg lesz, értesíteni kell az esperest. Egyéb lehetőség híján a szentmisék megtartását szüneteltetni lehet, amíg misézőt nem tudnak biztosítani.

Imádkozom azért, hogy a járvány megpróbáltatása mielőbb véget érjen, kérem Istentől, hogy fogadja elhunytainkat az örök boldogságba, betegeinknek adjon gyógyulást, az értük fáradozóknak pedig erőt és örömet a szeretet szolgálatában.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114

↑ HIRDETÉSEK | ELŐRE-LÁTÓ ↓