2022. február 20. vasárnap

Elkészültek az új imalapok a Rózsafüzér Társulat tagjainak

A Rózsafüzér Társulat tagjai átvehetik új imalapjaikat a sekrestyében.


2022. január 23. vasárnap

Házszentelés kérhető

Lehet kérni házszentelést a sekrestyében vagy az irodában név, cím és telefonszám megadásával. Mahi atya az időpontok egyeztetése után február második hetétől megy a házakat megáldani.


2022. február 11. péntek

A betegek világnapja és a betegek szentsége

Február 11-én, pénteken a betegek világnapja volt. Ehhez a naphoz kötődően sor kerül majd a betegek szentségének ünnepélyes, közösségi kiszolgáltatására azoknak, akik erre külön jelentkeznek a sekrestyében. A betegek szentségében azok az idős vagy fiatal testvéreink részesülhetnek, akik valamilyen súlyos testi vagy lelki betegségben szenvednek, illetve az életkoruk miatt már meggyengült az egészségük. A szentség felvételéhez szükséges a szentgyónást elvégezni. 


2022. február 15. kedd

A Férfikör februári találkozója a plébánián

A Férfikör kedden 20 órakor tartja következő összejövetelét a plébánián, amely alkalommal Dr. Kovács Péter klinikai szakpszichológus lesz a Férfikör vendége, aki „A pszichológia alapjelenségei onkológián innen és túl” címmel tart előadást, amelyet követően mód nyílik beszélgetésre is. Egyaránt szeretettel várunk kedden 20 órára minden régi tagot és új érdeklődőt. 


2022. február 7. hétfő

Szentségimádási nap

Február 7-én, hétfőn ismét egésznapos szentségimádást tartunk. A kitett jelentkezési lapra iratkozzunk fel egy-egy óra szentségimádásra a szokott módon. 19 órától magyar hazánkért mutatunk be szentmisét. Az énekes vezetett szentségimádási óra Mahi atya távolléte miatt elmarad.


2022. február 6. vasárnap

A mai szentmisék végén Balázs-áldásban részesülhetünk

Február 3-án, csütörtökön volt Szent Balázs püspök és vértanú emléknapja, ezért a mai szentmisék végén Balázs-áldásban részesülhetünk.


2022. február 4. péntek

Elsőpéntek

Február 4-e, péntek elsőpéntek lesz, az esti szentmisét Jézus Szíve tiszteletére imádkozzuk.


2022. február 3. csütörtök

Szent Balázs emléknapja

Február 3-án, csütörtökön Szent Balázs püspök és vértanú emléknapja lesz, az esti szentmise végén Balázs-áldásban részesülhetünk.


2022. február 2. szerda

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

Február 2-án, szerdán Urunk Bemutatásának ünnepe, népi nevén Gyertyaszentelő Boldogasszony napja lesz. 19 órakor tartunk ünnepi szentmisét, melynek az elején megszenteljük a gyertyákat.


2022. május 8. vasárnap

Elsőáldozás

Előre hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy az idei évben az elsőáldozás május 8-án, vasárnap a 9 órai szentmisében lesz. Kérjük az érintetteket, hogy írják be a naptárjukba!


2022. január 25. kedd

Az Asszonykör találkozója a plébánián

Január 25-én, kedden 19 órakor kezdődik az Asszonykör találkozója a plébánián, amelyre szeretettel várjuk a régi tagokat és új érdeklődőket egyaránt.


2022. január 18. kedd

A Férfikör összejövetele a plébánián

Január 18-án, kedden 20 órától lesz a Férfikör januári találkozója a plébánián, amelyre szeretettel várjuk férfitestvéreinket – a régi tagok mellett új érdeklődőket is.


2022. január 10. hétfő

Szentségimádási nap

Január 10-én, hétfőn ismét szentségimádási napot tartunk. A kitett jelentkezési lapra iratkozzunk fel egy-egy óra szentségimádásra a szokott módon. 19 órától magyar hazánkért mutatunk be szentmisét. 20 órától ezúttal nem lesz énekes vezetett szentségimádási óra.


2022. január 9. vasárnap

Vihetünk szenteltvizet otthonunkba

Akik szeretnének szenteltvizet vinni otthonukba, azokat arra kérjük, hogy hozzanak magukkal egy kis tiszta üveget, és kérjenek a sekrestyében a szentmisék előtt vagy után, vagy irodai szolgálat alkalmával.


2022. január 6. csütörtök

Házszentelési kérések

Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódva házszentelést az idei évben február elején lehet majd kérni.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113

↑ HIRDETÉSEK | ELŐRE-LÁTÓ ↓