2023. június 25. vasárnap

Házaspárok tízpróbája

A Házaspárok Tízpróbájának záró időpontját meghosszabbítottuk, így a kitöltött és aláírt menetlevelek leadhatók még a sekrestyében a szentmisék után. A tízpróbán résztvevő házaspárok között június 25-én, vasárnap sorsoljuk ki a nyereményeket.


2023. június 20. kedd

Férfikör a plébánián

Június 20-án, kedden 20 órától lesz a Férfikör júniusi találkozója a plébánián, amelyre szeretettel várjuk férfitestvéreinket. Előtte a 19 órai szentmisén a Férfikör tagjainak egyéni szándékaiért imádkozunk, buzdítjuk a kedves tagokat az ezen való részvételre is.


2023. június 19–23. hétfő–péntek

Napközis tábor a közösségi házban

Június 19-én, hétfőn kezdődik a napközis táborunk a Don Bosco Közösségi Házunkban – imádkozzunk a gyerekekért és a tábor vezetőiért!


2023. június 18. vasárnap

Nyári szünet a Karitászban!

A Karitász szolgálat nyári szünetet tart. Kérjük, hogy ez idő alatt ne hozzanak ruhaadományokat. Nyitás szeptember második szerdáján, 13-án lesz.


2023. június 18. vasárnap

Elkészültek és átvehetők az imalapok

A Rózsafüzér Társulat tagjai átvehetik aktuális imalapjukat a sekrestyében.


2023. június 18. vasárnap

Köszönet az úrnapi szolgálatokért

Hálásan köszönjük a díszítőknek, a csoportok tagjainak az úrnapi oltárok elkészítését, és mindenkinek, aki bármilyen módon segített széppé tenni az ünnepet.


2023. június 11. vasárnap

Megjelent a Mustármag

Megjelent plébániánk újságának, a Mustármagnak a legfrissebb száma. Aki nem tud vagy nem szeret monitoron/telefonon olvasni, bátran vigyen belőle – családonként egyet-egyet –, de olvasható és letölthető itt a honlapon a kezdőoldalról megnyitva, vagy a Letöltések menüpontból is, ahol a régebbi lapszámok is hozzáférhetők.


2023. június 11. vasárnap

Meghibásodott a nyomtatónk!

Villámcsapás miatt tönkre ment a nyomtatónk, ezért ezen a héten nem tudtuk kinyomtatni az Élő Víz hirdetéseit és a Rózsafüzér Társulat imalapjait. Reméljük, hogy a jövő héten megszerelik, és a jövő vasárnap már pótolni tudjuk ezeket, a tagok addig is imádkozzák az elmúlt heti tizedet.


2023. június 16. péntek

Jézus szíve főünnepe

Június 16-án, pénteken Jézus Szíve főünnepe lesz, 18:40 órától a Jézus szíve-litániát énekeljük, majd 19 órától ünnepi szentmise lesz.


2023. június 17. szombat

Pap és diákónus szentelés a Szent István-bazilikában

Június 17-én, szombaton a Szent István-bazilikában lesz egyházmegyénkben a pap és diakónus szentelés. Imádkozzunk a szentelendőkért!


2023. július 20–23.

Plébániai Nagytábor

Örömünkre szolgál, hogy idén már közel 120-an jelentkeztek a plébániai Nagytáborunkba. A táborhelyen még van hely, ezért a jövő vasárnapig, június 4-ig még van lehetőség csatlakozni a táborozókhoz. A tábor idén Novákfalván kerül megrendezésre július 20–23. között.


2023. június 11. vasárnap

Hajrájához ért a Házaspárok tízpróbája

Szeretettel hirdetjük, hogy lassan közeledik a Házaspárok 10 próbájának záró időpontja. Az aláírt menetlevelek leadhatók a sekrestyében a szentmisék után. A tízpróbán résztvevő házaspárok között a Te Deumon értékes nyereményeket – vacsora meghívást, színházjegyet és könyvutalványt – sorsolunk ki. További minőségben gazdag időtöltést kívánunk a házaspároknak!


2023. június 11. vasárnap

Úrnapja

Június 11-én lesz Úrnapja: a 9 órai szentmise után úrnapi körmenetet tartunk. Kérjük azokat a csoportokat, amelyek a díszítésben segíteni szoktak, hogy az idén is készítsék el az oltárokat. Aki teheti, hozzon virágot és virágszirmot az oltárok díszítésére. A virágokat szombat estig kérjük leadni a plébánián. Egyben ebben a szentmisében adunk hálát az elmúlt tanévért a Te Deum éneklésével.


2023. június 2. péntek

Elsőpéntek

Június 2-a, péntek a hónap elsőpéntekje lesz, így az esti szentmisén Jézus szívét tiszteljük.


2023. május 30. kedd

Asszonykör a plébánián

Május 30-án, kedden 19 órakor kezdődik az Asszonykör találkozója a plébánián, amelyre szeretettel várjuk a régi tagokat és új érdeklődőket egyaránt.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113

↑ HIRDETÉSEK | ELŐRE-LÁTÓ ↓